Társadalmi esemény a Vágtán

Társadalmi esemény a Kisalföld Vágta

 

Több szempontból is érdemes részt venni a Kisalföld Vágtán, a Nemzeti Vágta hivatalos előfutamán. Idén a pünkösdi hétvégén, május 17-19-én rendezik meg a régió legnagyobb lovas eseményét a győr-gyirmóti Rodeo Ranchen.

 

„A Nemzeti Vágta előfutamain 100 ezer forint nevezési díjért indulhatnak a települések. A tét nem kicsi: az első két helyezett megspórolja az országos verseny kétmillió forintos nevezési díját, több százezer látogató, és több millió néző előtt mutathatja be települését. Tehát településmarketing szempontjából is nagyon jó lehetőség a rendezvény” – fejtette ki Tóth Szilárd főszervező. Hozzátette, azok a települések, melyek továbbjutnak a fővárosi vágta középdöntőjébe, 300 ezer forintot kapnak, a középdöntőbe jutás újabb 300 ezer forintot ér, a győztes pedig további 5 millió forintot nyer, azaz összesen 5,6 milliót. „Érdemes tehát a pénznyeremény miatt is indulni, a verseny jó lehetőség bárki számára.”

Az eddigi évek nevezései alapján elmondható, hogy általában 20-25 település indul a megmérettetésen, eddig 14-en jelezték: biztosan részt vesznek valamely futamon, vagy futamokon. „Több településen nincs komolyabb lovas-élet, ezért a vágta szabályai megengedik idegenlégiós alkalmazását. A Rodeo Ranchon felkészített lovaink tavaly szép eredményt értek el, az egyik lovunk, Kalevala hátán Tapsony lovasa bejutott a döntőbe. Idén már csak egy állatunk szabad, viszont közvetítő szerepet is töltünk be a szervezőkkel” – mondta el Tóth Szilárd. Természetesen lesznek versenyek hobbilovasoknak is, a leendő versenyzőknek pedig póni és kamaszvágtát is rendeznek.

„Magyarországon a lóversenyzést Széchenyi István honosította meg. Azt szerette volna, hogy az társadalmi esemény legyen. Mi is szeretnénk elérni, hogy megmozduljanak a települések, lovasok, mindenki jöjjön, akinek lova van, vagy „csak” szereti a lovakat. Ezért rendezünk idén lovastalálkozót is a Rodeo Ranchen. A nyugat-magyarországi régió lovasai megismerhetik egymást, játékos versenyeken összemérhetik tudásukat, megoszthatják egymással lovas élményeiket” – hangsúlyozta a főszervező.

  Nyomtatás Vissza
  Küldje tovább!